babavarrás bejegyzései 
hol is tartottam?
Most komolyan meg kellett néznem először, mit is követtem el utoljára itt a blogon. :) Kicsit sűrű ez a hét, pedig Blanka nincs is itthon - vagy talán épp ezért. Úgy véltem, nem kellően gyógyult még, de legalábbis nem árthat neki még 1 hét regenerálódás, így a hétvégét együtt töltöttük, aztán vasárnap délután áthelyeztük a székhelyét nagymamáékhoz.
Előtte viszont még elvittem szombaton a babavarrós topik találkozónkra, ami a vírusokra való tekintettel elég szűk körű, ámde nagyon jó hangulatú volt és nagyon jól éreztem magam, a régiek mellett pedig most megismerhettem Amarantát, Berthét és Zöldtengerszemet.
A többi elkészült kép itt van. Az ajándékom, ez a Tilda alapötletes zsebes tároló már a tavaszi hangulatkeltés kedvéért készült és végül Stiginél landolt. Mi pedig Kaoka ajándékait kaptuk Blankával: patchwork mintakönyvet (amivel már én is többször szemeztem, de mindig lebeszéltem magam róla, mondván én úgysem fogom ezt soha... de talán mégis...), egy kötött-horgolt-varrott babát, aminek én az arc és hajmegoldásába vagyok teljesen szerelmes, Blanka pedig a kötött színes "ruháját" dícsérte elismerően. És csokit is kaptunk. A babát pedig beültettem a többiek társaságába az ablakba - majd le is fotózom, de addig megismerkedhettek vele itt.
Végül pedig egy találós kérdés: milyen hónapban készült ez a kép?
Nem, nem télen. Bizony, bizony tegnap esett a hó. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Mára aztán elolvadt, minta sosem lett volna, de mégis most már én is a tavaszt várom. És hát igen, ő az a bizonyos kicsit elrontott és úgy maradt táska, aminek a szépsége, hogy borotvahabos technikával festettem még tavaly Ménfőcsanakon Colettenél és tölgyfalevelek vannak "belefoglalva". Nem is tudom mi a jó szó rá? Nekem nagyon tetszik, de nekem már van egy - ugyebár. Amúgy pedig lenvászon.
Tetszik valakinek? Esetleg lehet érte jelentkezni, ugyanis gazdátlan. :)
És a héten, amellett, hogy megnéztem egy dvd-t, tegnap még moziban is voltam. Lassan túlteljesítem az éves átlagot mozifilmekből és még csak március eleje van. :D A király beszédét néztük meg kedvenc szomszédasszonyommal. Nagyszerű film, sírtam is, nevettem is és a hosszúsága ellenére egyetlen egyszer sem gondoltam azt, hogy "mikor történik már valami". Igazán jó film. És nemcsak Colin Firth miatt. :)
lendület
Blanka meggyógyult, én pedig ez idő alatt új erőre kaptam és nagy lendülettel elkészült 2 hét alatt a jelmeze, három madáretetős ablakban fityegő, egy baba és egy szaladgálós táska, amiről utólag kiderült, hogy elszúrtam. :( Kimaradt a szabásnál 2 rész és csak most vettem észre, mikor készre varrtam - úgy marad. Mert 2 zsebe így is van és szép is, csak eredetileg ez 4 zsebes lenne...
A babát imádom, egyedül a fejmegoldása, azaz a fej és nyak összeillesztése nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Ez részben azért van, mert ritkán varrok olyan babát, aminek külön van szabva a feje, de ő ilyen. Ezért - az influenza szezonra való tekintettel kapott egy sálat a nyakába.
De beszéljenek helyettem a képek:
És alkotott a héten Blanka is a textil filccel, nekem pedig megérkezett Méhikétől a PIF ajándékom - némi, már elfogyasztott csokival kiegészítve. :) Köszönöm.
s.k. ajándék bemutató
Most, hogy túl vagyunk az ünnepeken, megmutatom mik készültek decemberben:
És végül a sorsolás utólagos képei, csak a hitelesség kedvéért:
utazó baba
Van pár baba szabásmintám, amikkel már régóta kacérkodtam, de nagyon lusta voltam belevágni. Ez azért is van, mert babát varrni alapvetően elég "macerás" projekt, így talán a húsvéti nyuszim volt az utolsó idén. De a szerda más volt. Már a felrajzolás közben is alig vártam, hogy elkészüljön és láthatóan ő is nagyon meg szeretett volna már születni.
Szokásomtól eltérően alkatrészenként varrtam-tömtem és már a lábánál kiderült, hogy ő bizony utazni akar. Esze ágában sincs velünk maradni, amin alapvetően azért nem csodálkozom, mert az én babáim többsége valakinek/valahova készül, de nála ezt nem lehetett tudni előre. Mire azonban mindkét nyurga lába formát öltött, kiderült, hogy ő bizony nem máshova akar utazni, mint Dublinba, Zsé barátnőmhöz.
Szerencséje van ;-), mert alig 3 hét múlva készülök meglátogatni őt és persze így ő is velem jöhet és maradhat. Ehhez mérten kapott egy klassz kis kord kabátot is az ingujjból szabott rakott szoknyája és a zokniból készült garbója mellé. És hogy teljes legyen a kollekció, csipkés francia bugyit és melltartót is varrtam neki. A szeme és a haja színe Zsét tükrözi, más hasonlatosság nincs.
Igazi örömvarrás volt, alig vártam hogy elkészüljön, így szombat este Blanka is majd 10 órakor került ágyba, annyira belefeledkeztem.
A képen az őszi textil töklámpásaim mellett pózol, amik egy héttel korábban készültek és főleg este nagyon hangulatosak. És persze falevelek is készültek színes filcből, hogy jobb kedvünk legyen. Nagyon szeretem őket.
kívánságbaba
Szombaton reggel Blankám ráeszmélt, hogy kis barátnője nálunk vendégeskedő babáját visszaadtuk (na jó, én adtam vissza). Nagy becsben volt nálunk, így egyből felmerült az igény, hogy varrjak egyet.
Nosza, az ebéd gyors előkészítése után, útra keltünk, hogy anyagot szerezzünk be, merthogy itthon nem volt megfelelő. Így lett a legújabb Blanka babának (merthogy őt is így hívják nálunk, ő a 3. Blanka a családban) virágos a teste és rózsaszín a haja. De milyen is lehetne, ha egyszer Blanka a főnök!? Igen, a szeme is ezért lett piros.
És a kisasszony természetesen az előkészítésben is segített, ő rajzolta meg az arcát. A száját és a szeplőket meg is hagytam, a szemét azért próbáltam kicsit szabályosabbra venni, ha már egyszer albínó lett szegény.
De nagyon megérte varrni, mert igazi szerelem lett. Blanka már tegnap vitte magával az oviba, pedig a szemének még csak a kontúrjai voltak kivarrva.
És a babák is nagyon szeretik egymást, mint Blanka és Emma, a zöld hajú baba kis gazdája.
Az utolsó kép pedig Blanka óvodai cipőkanalának jelzője és őrzője.
hétvégi kreatív
Ezek készültek pénteken és szombaton. Felicity a januári közös varrás eredménye a Babavarrós topikon, amit már nagyon régen szerettem volna megvarrni. Nagyon kedves és vidám kis tündér, sokat játszik, ezért kicsit kócos és már a cipője is elvásott, de nincs ideje újat venni a sok móka és játék közepette.
A cipőkanál pedig egy régi kék darab felújításaként született. Elvileg majd az oviba költözik, mert az ovis szandihoz elkél (igazából kicsit már kicsi, de mivel Blanka gyakorlatilag papucsban húzta végig a tavalyi nyarat, nem voltam hajlandó őszre is újat venni neki - mivel a szandit tavasszal vettük. állati gyorsan nő a lába...)
Átmeneti lakótársak és egyéb apróságok
Hetek óta varrtam, de ezúttal elég nagy fába, akarom mondani babába vágtam a fejszémet. Történt ugyanis, hogy Eszter barátnőm kitalálta, hogy márpedig ő Mindenszentek/Halloween alkalmával Boszorkányestet szervez november 7-ére mindenféle játékkal, mulatsággal és némi Harry Potterrel fűszerezve. Erre szeretett volna 2 babát: egy boszit és egy múmiát, akikről kiderült, hogy nem ám olyan baba méretűek akarnak lenni, hanem igazi nagyok. Így esett a választás szabásminta alanyként Vica 3.-os lánykájára Tündére. Az eredmény pedig Hexia Anorexia a bűbájos boszorkány és barátja, Bony Anatomy. Sajnos a mai napon mindketten elköltöztek tőlünk.
Érdekesség, hogy Blankának a múmia tetszett. Olyannyira, hogy tegnap este azt mondta, ő is szeretne egy ilyet. :D
Közben pedig tanulok horgolni. 2 hete indult egy kézimunkakör (VÉGRE! :)) nagy örömömre a művelődési házban és horgolással kezdtünk. Nem vagyok egy őstehetség és idő kell, hogy megjegyezzem mi micsoda, főleg hogy felügyelet nélkül, akár itthon is reprodukálni tudjam a feladatot, de talán nem reménytelen. Mindenesetre lelkes vagyok, már mintákat is kerestem a neten. :)
Üröm az örömben, hogy ma, mire elkészültek Hexián az utolsó simítások, Pfaff a bűvös varrógép megadta magát. Költözés előtt pedig mondtam Hexiának, hogy remélem nem ő varázsolta el! Még a szomszédasszonyom sem tudott életet lehelni belé, pedig varrónő. Viszont kisegített egy kölcsön varrógéppel. Most kereshetek egy szervízt, de legalább varrhatok addig is. Van élet egy varrógép lerobbanása után - ha van egy másik. ;)
Pigotta Pekka
Elkészült Pekka.
Elhatározta, hogy karácsonyi manónak áll, ezért kért ilyen ruhát. És ezért kapott eredeti finn nevet. Addig is alig várja, hogy találkozzon a többi Pigotta babával Julcsinál. 43 cm magas lett.
És hogy mi is az a Pigotta?
40-50 centis rongybaba, fiú vagy lány, amit nagyon könnyű elkészíteni. A teste pamutból van, vattával tömik ki, a haja színes fonal. Az arc elkészítéséhez csak textilfilcre, vagy festékre van szükség.
A világ minden táján játszanak rongybabákkal a gyerekek. Mitől különlegesek akkor az UNICEF “Pigotta” babái? Attól, hogy ezek a rongybabák olyan kisgyermekeket szimbolizálnak, akiknek szüksége van a segítségünkre.
Napjainkban Európa-szerte több tízezren készítenek ilyen rongybabákat iskolákban, családokban, klubokban és nyugdíjas otthonokban. Egy kis fantáziával és kreativitással bárki elkészítheti a sajátját. Minden babának van “születési bizonyítványa”, amin szerepel neve, születési helye, nemzetisége, készítőjének neve és címe, esetleg fényképe, és egy képeslap.
Az elkészült babákat az UNICEF összegyűjti, és “örökbefogadásra” kínálja őket. Az “örökbefogadó” család visszaküldi a képeslapot a készítőnek, hogy az tudja, babája hova került. A babákért egy szimbolikus összeget, 3-5000 Ft-t ajánl fel az UNICEF javára.
A program ötlete Olaszországból, az UNICEF egyik önkéntesétől, Jo Garceau-tól származik. Az első évben, 1988-ban 2.000 rongybaba lelt új otthonra, és az akcióból 14.000 dollár folyt be. 2002-ben az adományok összege meghaladta a 2 millió dollárt.
2001 óta több ezer iskolás gyereknek és más önkénteseknek köszönhetően Franciaországban is készülnek UNICEF rongybabák. Ott Frimousse-nak nevezik a babákat. Csehországban és Finnországban szintén önkéntesek, főként gyerekek készítik a rongybabákat.
Az elmúlt években az akció tovább bővült: Olaszországban a milánói Scala legnevesebb baba- és jelmezkészítői, Franciaországban a legnevesebb divatdiktátorok és fiatal tervezők is elkészítették saját Pigottájukat. A francia “haute-couture” babákat Párizsban egy kiállítás keretében ismerhette meg a közönség, majd november 20-án, a gyermekjogok világnapján elárverezték őket, szintén az UNICEF oltási programjának javára. A több mint 50 alkotó között olyan híres divatházak szerepeltek, mint az Armani, a Christian Lacroix, az Emanuel Ungaro, a Givenchy, vagy a Pierre Cardin.
lázító napsütés
Bizony ez nem ma történt, még múlt csütörtökön. Mert séta után végre varrtam és elkészült babát váró Móni barátnőmnek egy babát váró baba. Ő az:
Szombaton sikerült is átadni osztálytalálkozó előtt és úgy tűnt, sikert aratott.
Ráadásként az osztálytalálkozó is remekül sikerült, így tavaszra már tervbe is került egy Mocsolya-kúti osztálykirándulás. Csak el ne felejtsem addig! :)
majd' elfelejtettem
Tegnap ugyanis végre megint varrtam. A kerítésből már csak 1/3 rész volt hátra, így reggel alkottam és délben folytattam a festést. Mindegyik elkészült. A kerítést ugyan át kéne kenni még1x, de egy hete minden nap ezzel küzdöttem (no nem egész nap), ezért most pihi, vagy legalábbis más elfoglaltság után nézek. Mindenesetre alkotásilag elkészült egy Tildás madárijesztő. Nem az igazi, mert olyan gólyalábazós kinézete van és nem annyira stabil, de ki vagyok vele békülve azért. Még kellene neki valami narancsos, őszies dekoráció, társaság. Egyelőre gesztenyét szedtünk tegnap egy nagy zsákkal, hogy mindenhova jusson. A lányok alig akarták abbahagyni. :)
És hát igen, amint az látszik, segítségem is volt a kerítésfestésben. :) Blanka nagy lelkesedéssel vágott neki az ujjecsetével és festette is a vasat szorgalmasan az átlátszó festékkel, amit apa adott neki, és ami amúgy víz volt.
De az ügyesek és szorgalmasak jutalma dió, méghozzá saját törésben. Ez eddig gond volt, de apa előkotort valahonnan a garázs mélyéről egy kicsi satut és felszerelte egy erre a célra készített egységre a garázsasztal lábán, így Blanka most már diótörésben is jeleskedik és erősödik. Amúgy is imád az apja körl serte-pertélni, ki nem maradna semmiből, ha apa a garázsba megy.
alkotós szabi
Beköszöntött a kánikula, a héten megint volt bölcsi és mivel már vagy egy hónapja nem műveltem semmi kedvemre valót, azaz kreatívat, kivettem az alkotós szabimat és 2 nap szinte csak varrtam. A fő cél egy hastáncos baba volt Szilvinek, az ő mintájára. A másodlagos cél egy kis csillagleső manó, akire Blanka egyik könyvben bukkantam rá és aki szerelem volt első látásra. Sajnos a manócskám nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, valószínűleg nagyobban kell megvarrnom, így most átalakítás előtt/alatt áll. Azért megmutatom, ők azok:
És most megint szünet, mert összegyűlt a mosni és vasalni való (hiába van nyár, nem vagyunk egész nap fürdőruciban). Azért nagyon igyekszünk, mára meggyógyította a szaki a szivattyúnkat, így a medence is százas és már 3. napja ki is tört a nyár - beindult a "nagymedence" szezon.

